susogjad te erdő, sirassad te harmat.

Akit láncra vernek, nincsen nemzetsége,

nincs annak családja, nincsen felesége.

Akit vasban visznek, nem jön soha vissza,

véres verítékét idegen föld issza.

Akárki megüthet, akár meg is ölhet,

csak a magas Isten hullajt értünk könnyet.

mogyoró, dió csörög itt benne,

gyere velem, kapsz ezüstforgót,

prémes süveget okos fejedre

török vagy, török vagy,

nem hiszünk, nem hiszünk

szavadnak, szavadnak

viszlek titeket, ha nincs egyebetek.

Az ilyen gyereket veszik a piacon,

aranyért eladom, más nekem nem is kell!

kopasz varjút, apró legyet,

békahájat, kígyómájat,

parázson sült bőregeret.

Főztem sarat, hideg havat,

ami mozog, ami harap,

mégis élek, megmaradtam,

élek, élek, csakazért.

Egy pofontól vagy kettőtől

nem mozdulnak meg a hegyek,

túlélem a törököt is.

Nem kértem, hogy cigány legyek.

halálos nyílvessző szeme villanása,

kardjában hordja a világ igazságát,

ilyen katona a szultán katonája!

ha Allah is úgy akarja,

mi visszük diadalra, és

igazhívő lesz az egész világ.

Bátran vívjuk a harcot,

de várjuk érte a sarcot,

jól forgatjuk a kardot,

és megszerezzük azt, ami jár!

Biszmillah, la illa il Allah!

Biszmillah, la illa il Allah!

Biszmillah, la illa il Allah!

Biszmillah, la illa il Allah!

én már hazamennék,

éhes vagyok és fáradt,

bárcsak otthon lennék.

Anyácskámhoz bújnék,

vesse meg az ágyam,

mesét mondjon halkan,

ringasson el lágyan.

szökjünk, holnap bilincsbe vernek,

vassal megtörik kicsi bokádat,

kezemre nehéz láncot tekernek.

csupa nesz, titok, csapda, kelepce,

farkasok, rókák, vak denevérek,

gonosz manók és a fekete medve.

és ébred a török, rejtsen az éj.

na, gyere, ne félj!

és a karodba veszel, ha széles az árok,

fogod a kezem, amikor félek,

ugye veled még hazatalálok.

megyek előre, csak add a kezed,

a Hold fénye széles ösvényt mutat már,

segít az ég is, hazavezet.

ilyen férfi kell:

forró szív és erős kar

meg kemény, okos fej!

Tiszti szavamra,

nemcsak ígérem,

fölnevelünk katonának,

Gergely vitézem!

nyári fellegek,

de a múltat megtagadni

gyáván nem lehet!

Maradj magyarnak,

szépnek, szabadnak!

nehogy hiába

szeressen belénk a török

császár leánya!

Lányok, menyecskék,

kedvünk keressék,

hozzanak a katonának

csókot, szerencsét!

nyári fellegek,

de a múltat megtagadni

gyáván nem lehet!

Maradj magyarnak,

szépnek, szabadnak!

ilyen férfi kell:

forró szív és erős kar

meg kemény, okos fej!

nemcsak ígéret,

fölnevelünk katonának,

magyar vitéznek!

szeretet hite a ti hitetek?

Az Istenetek is csupa megbocsátás

és ti őt jámboran követitek.

Veted a keresztet, közben ölni készülsz,

mást cselekedtek, mint amit prédikáltok!

Légy hozzám irgalmas, hogyha most elengedsz,

esküszöm, eltűnök, többé itt nem láttok.

a könnyű eskühöz én másképpen kötözlek.

Minden töröknek van féltve őrzött kincse,

teste őrizője, lelkének bilincse.

Nem kell az életed, az élet nagy szentség,

elég, ha örökre elvész a szerencséd.

Nem öllek meg, csupán elveszem a lelked,

letépem melledről a szent amulettet!

Tűzzel teremtünk újra rendet,

nagy megtisztulást!

Döntsenek a büszke fegyverek,

és tűnjenek a gyönge nemzetek,

éljenek tovább a dicső győztesek.

nem lehet áldás,

a háború

nem hoz virágzást,

az üdvösséged

hamis ígéret

a pusztításból

nem lehet élet!

Istennek nem kell a háború,

Isten nem akar könnyeket,

se tüzet, se halált, se pusztulást,

se meddővé perzselt földeket.

A te Istened kiszáradt kút,

zsákmánnyá kárhozott lélek,

a mienk az út, az igazság,

az irgalom és az élet.

amelyben élünk, amely ma még miénk.

Virágzó rétet, búzamezőket,

gazdag vidéket terít elénk,

de az ellenség már nyíltan fosztogat,

s a védtelenek életére törnek!

Örökség, mely apáinkról ránk maradt,

hogy mindenkitől védjük meg e földet,

mert jönnek még rosszabb idők!

és elmorzsolódik annyi jó erő,

ezernyi idegen érdek gyöngíti a népet,

és egy gyönge nép könnyen legyőzhető!

már felperzselt kis falvak füstje száll,

de harcba kell szállnunk a hódító sereggel,

vagy pusztulás vár, rettentő halál.

Mert jönnek még szörnyű idők,

küzdés és szenvedés,

készülnöd kell,

a leckéd nem is kevés.

Isten nem akar könnyeket…

az irgalom és az élet.

mézes mosolyának, sárga aranyának.

Halálos mérget hoz hímzett tarsolyában,

sosem lesz barátod, csak a halálában.

Ne higgy a töröknek, ha átkoz, ha dicsér,

ne köss egyezséget vele semmi kincsér’

veszendőbe menő életed az ára,

és egy magyar élet is egész népünk kára.

Dobó hadnagy küldött,

bajban van az ország

nagy bajban a haza:

János király halott,

özvegye mély gyászban,

kegyelmedre várnak

fent, Buda várában.

nagy jó szándékával

királynénkhoz készül,

fényes udvarával.

Mivel a törökök

most a békét hozzák,

megint naggyá lehet

Magyarország!

Bilincsben őszülj meg!

Lánc csörögjön, míg élsz,

véres, vasra vert bokádon!

Amikor a hóhér leveszi a láncod,

csak akkor múljon el rólad

ez az én nagy átkom!

Özvegyed és árvád legyen,

mielőtt meghalnál!

Vesszen minden jószágod,

pusztuljon országod!

Adjon neked Allah

százszor annyi könnyet,

mint amennyi nékem folyik el hiába!

Életednél csak a halál legyen könnyebb!

hajlik a szélben erre meg arra,

hervad a virág is, felejt a leány is,

gyerekszerelem, mind elmúlik tavaszra.

Apja, anyja örömmel adja,

adnak a címre, vagyonra, rangra!

Szép virágszál, gyönge nádszál,

eszébe se jutna, hogy mást szeressen!

Az a lány az enyém, hűséges és tiszta.

Az én Vicám szeret, apja nekem adta…

álljon ki, ha nagylegény, felkötött gatyával!

bölcsőjére madár szállott.

Azt dalolja, gyönge gyermek,

legyen nyugodt, könnyű álmod.

Messziről jött az a madár,

csőrében egy harmat vércsepp,

saskeselyű a nyomában,

lába törött, szárnya tépett.

Aludj, aludj, János Zsigmond,

meggyógyul a madár szárnya,

lesz még fényes a koronád,

árva magyarok királya.

Sötét éjjel sűrű felhő, zápor veri Buda várát,

veres félhold beborítja

magyar király koronáját.

meggyógyul a madár szárnya,

lesz még fényes a koronád,

árva magyarok királya.

egy rombadöntött ország,

egy álom, független és szabad.

A szultán dönthet,

rabság vagy szabadság,

nincs más esély, nekünk csak ez maradt.

A bölcsőben ring egy ártatlan gyermek,

királyi rangja így lett most börtönöm,

ha segít a szultán, hogy majd elfoglalja trónját,

hát azt kell mondanom:

Felség, köszönöm!

Ha ellenállok, itt mindenkit megölnek,

az ártatlanok halála nem segít.

Időt kell nyernem a jövő érdekében,

ne lássák egy királynő könnyeit!

A hazám előtt most lehajtott fejjel,

én vállalom, hogy csak így dönthetek,

hogy ne hulljon széjjel végleg ez az ország,

Hát azt felelem majd:

Felség, köszönöm!

Királyi rangom csupán üres dióhéj,

s én eldobok mindent a gyermekemért,

mert bármit feláldoz az anyai szív,

s ha megvéd,

Felség, köszönöm!

könnyben ússzon a te orcád,

ellobbanó gyertya lángja

gyászbaborult Magyarország.

Régen elszaladt

álmok és nyarak

emléke meddig él?

Ha az új világ többet ígér,

sírsz-e néha még valakiért,

szeretsz-e még, szeretsz-e még?

Bánat és magány

véget ér tán,

ha az első szerelem hív,

titkon gyorsabban dobban a szív,

mondd, hogy így érzed, ugyanígy, mondd

szeretsz-e még, szeretsz-e még?

ami az országra törhet

és hogy sok bánatot, pusztulást,

haragot, anarchiát megelőzzek

és mert e kisded királyfi sírása,

a védtelen királyné bánata

megindították szívem,

a segítség terheit magamra vállalom,

együttérzéssel, nagy gondossággal, híven.

A gyász súlyos könnyeit oszlató

gyógyírral Sztambulból én magam jöttem,

Isteni kegyelem személyes hitelem

e zavaros kusza időkben.

Biztonság pecsétje, seregem ereje

az éhes farkasok ellen.

A barbár hódító nyugatnak Budára

betörni kedve ne keljen.

megbírjuk magunk is, köszönettel, Felség.

Hívott az Ördög, hitszegő hadúr,

ha volna Isten, e kígyót tűzre vetnék.

Zsírja sisteregjen, hideg sziszegéssel,

ocsmány teremtőjének adja ki a lelkét.

Hazugság, gyalázat, tőrvetés, kelepce,

nem más ez, kertelés, mézesmázos csapda!

Hogy a Mindenható ezt a gyalázatost

egy nagy mennykővel menten itt agyon nem csapja!

Törökkel ne alkudj, ne higgy a szavának,

mézes mosolyának, sárga aranyának.

Halálos mérget hoz, hímzett tarsolyában,

sosem lesz barátod, csak a halálában.

Ne higgy a töröknek, ha átkoz, ha dicsér,

ne köss egyezséget vele semmi kincsér.

Veszendőbe menő életünk az ára,

s ítéljük jövőnket végső pusztulásra.

de jó anyaként a gyermekemért

legjobban féltem…

Rabság vagy halál,

hálámat várja mindezért…

Ha ellenállok, mindenkit megölnek,

ártatlan halál ma nem segít,

időt kell nyernem…

Élni kell,

ne lásd a királynő könnyeit.

személye senki

szemét ne bántsa:

édesanyjával

vonuljon békés

vidéki házba.

Távol a politikától s a világ zajától.

Őrizet mellet,

hű katonáim

sora vigyázza

ameddig felnő,

hisz fontos nekünk

a biztonsága,

és ő még nem tud gondoskodni önmagáról.

A többi a férfiak dolga…

Jó Török Bálint, méltányolom én a vitézséget.

Nincs alkalmasabb személy arra itt tenálad,

hogy szét ne hulljon minden.

Helyettem uralkodj!

Kegyesen megteszlek ezennel,

ezennel megteszlek budai pasának.

ezen a világon már nem emelkedhetsz.

az lehetetlenség!

Nincs itt lehetetlen: Szolgámmá fogadlak.

Ez kitüntetésed.

Az én szolgám leszel,

igen magas rangban.

Ki hallott még olyat!

Magyar pasa? Uram!

Olyan állat nincsen!

Török pasa leszel.

A fényességes Szultán budai pasája!

Hogy lennék török pasa a magyar Budában?

nincs már Magyarország!

A mindenható Allah régen

eldöntötte sorsát!

Isten akarata beteljesedett.

Sorsod a kezében,

hát jól gondold meg!

Igazhitű birodalmunk

virágzó jövője

nem múlhat egy porszemen,

így nem jutunk előre!

Isten akarata beteljesedett,

fogd hát végre föl, Te itt már

nem mondhatsz nemet!

ha az egész ország

török lesz is, én nem!

Hogyha minden fűszál,

hogyha minden sírhant

török lesz is, én nem!

Hogyha minden madár,

minden felhő török

én akkor sem, mégsem!

Ha az egész világ

török lesz örökre,

én nem! Én nem! Én nem!

férjhez megy a lányom,

nincs boldogabb nálam

kerek e világon.

Mindenki vendégem,

boldogságom napja,

épp ma, hogy a Szultán

Budát látogatja.

Isten hozott nálam, Bornemissza Gergely!

Az esküvőre jöttél, hát hozott az Isten.

Ne is kérdezz semmit, fogjad a kupádat,

de ha máson jár az eszed, szedd a sátorfádat!

a tarsolyomban

egy pénz, két pénz, rézpénz.

Itt gurul, ott gurul, ha elgurul

a szerencse, egye fene, tovasuhan.

Jönnek, mennek,

ez a csárda nagyon szeles,

volt is, lesz is, marad is.

Aki marad, ha itt marad

az kibírja és megmarad,

a pipaszár se egyenes.

Három tenger mosta

Magyarország partját,

Mátyás udvarában

ott volt Európa

színe-java!

történelmünk fényes lapjaira

emlékezzünk,

emlékezzünk,

mert ez a dicsőség története.

a tarsolyomban

egy pénz, két pénz, rézpénz.

Itt gurul, ott gurul,

ha elgurul a szerencse,

egye fene, tovasuhan.

Jönnek, mennek,

ez a csárda nagyon szeles,

volt is, lesz is, marad is.

Aki marad, ha itt marad

az kibírja és megmarad,

a pipaszár se egyenes.

A pipaszár se egyenes.

A pipaszár se egyenes.

szükséges, hogy néha büszkén felidézzük történelmünket.

méltósága, régi hite és

önmegbecsülése,

mert ez a dicsőség története.

a tarsolyomban

egy pénz, két pénz, rézpénz.

Itt gurul, ott gurul, ha elgurul

a szerencse, egye fene, tovasuhan.

Jönnek, mennek,

ez a csárda nagyon szeles,

volt is, lesz is, marad is.

Aki marad, ha itt marad

az kibírja és megmarad,

a pipaszár se egyenes.

és Mátyás Budája, a dicsőség bundája,

a világ csudája.

Mert ez a Buda nem bukott Buda,

nem lyukas hordó, nem levetett suba,

ez jó magyar duda!

nem oda Buda!

la illa il Allah!

Biszmillah,

la illa il Allah!

Biszmillah,

la illa il Allah!

Előre Allah nevében!

Isten karja vagyunk,

a kegyetlen acélos égi sugallat,

Isten tette le harcát nálunk,

győzünk, mert mi vagyunk az erő

és általunk lesz jobb a világ

és győzünk, mert Isten

mindig győz, hogyha győzni akar.

Megismersz te pap!

Te tépted le rólam az amulettem!

Figyelj rám te ember!

Figyelj rám te Pap!

Attól a perctől boldogtalan lettem!

Neked most már mindegy,

add vissza a szerencsémet!

Neked úgyis mindegy,

add vissza, s én gazdaggá teszlek!

Engem már elhagyott Allah kegyelme,

semmi sem sikerül, kerül a szerencse,

amulett nélkül így nem lelem nyugalmam,

sorsom is megfordult, elveszett hatalmam!

Amulett nélkül senki lettem,

túl szigorú a büntetésem!

Hallgass rám te ember!

Hallgass rám te pap!

Lásd be, hogy eljött a megbocsátás perce!

Könyörülj te ember!

Könyörülj te pap!

Légy irgalmas hozzám és megáld majd az Isten.

Neked most már mindegy,

add vissza a szerencsémet.

Neked úgyis mindegy,

add vissza, s én gazdaggá teszlek!

Életed megmentem, élhetsz nyugalomban,

a Boszporusz partján egy rózsakertes házban.

Neked az a talizmán értéktelen semmi,

nekem az életem, így nem tudok élni!

Amulett nélkül senki lettem,

add vissza, add vissza az amulettem!

a haláltól pedig soha nem is féltem,

jutalmad, haragod messze van már tőlem.

Gergely fiam, Gergely, hol vagy?

Szólít az Úr,

már nem látlak többé.

Búcsúznék, de tőlem messze jársz,

legyen hát békéd

és hozzon szerencsét

a talizmán, mit egykor bíztam rád!

A becsületnél nagyobb kincsed nincsen,

áldjon és segítsen az egy igaz Isten!

a Nap, a Hold és a csillagok,

a csillagokba jegyezzék

föl ezt a percet!

Tiszta szerelmedért

vártam mindig az új napot.

Vártam a hűség üzenetét,

hisz egymásnak rendelt minket az ég!

És minden teremtmény,

amely itt az áldott Földön él,

legyen tanúnk az ember,

boldogságra termett.

veled leszek és el nem hagylak,

fogadom, hogy a sírig szeretlek,

csókom pecsétjét viseli ajkad.

földi hatalom, élő ember,

se idő, se távolság, közénk nem állhat,

szeretlek, örök szerelemmel!

a Nap, a Hold és a csillagok,

a csillagokba jegyezzék

föl ezt a percet!

Szívünk kívánja még

a szelíden békés holnapot

végre a hosszú türelemért,

jutalom vár és megáld az ég!

amely itt az áldott Földön él,

legyen tanúnk az ember,

boldogságra termett.

Palota, Esztergom, Tata, Székesfehérvár,

Visegrád, Nógrád, Hatvan, Temesvár,

Drégely, Szécsény, Hollókő, Buják, Ság

Gyarmat, Szolnok, Eger?

Eger a győzelem kulcsa!

Eger a győzelem kulcsa!

én titkos fegyverem.

A birodalom legfőbb kémje,

nagy szükség van a tudományodra.

kelj fel és jól figyelj:

Allah Eger várát tűzte ki elénk.

Eger a kulcs!

Eger a győzelem kulcsa!

Eger a győzelem kulcsa!

Nem bír ki hat napot,

összeroppan,

nincs erő, nincs tartás,

a magyarok, mint birkák,

csak az életüket féltik már!

egyenes út vezet Bécsbe,

s érett gyümölcsként

ölünkbe hull majd

Európa!

ez a könyörtelen, dicső sereg,

ez az irtó vasban felvonuló,

szakadatlan szótlan feketeszívű

tűzgyújtók szörnyű nagy csapata.

Lepereg a csillag az égről,

csak a félhold hirdeti ott fent,

csak a félhold hirdeti ott fent,

egy az igaz hit, egy a hitünk

egy az igaz hit, egy a hitünk

egy az igaz hit, egy a hitünk

egy az igaz hit, egy a hitünk.

Nem számít az idő,

porrá törnek mind a hitetlen,

porrá törnek…

nagy birodalmak.

Isten karja vagyunk,

a kegyetlen, acélos égi sugallat.

Isten tette le harcát nálunk,

győzünk, mert mi vagyunk az erő.

Általunk lesz jobb a világ

és győzünk, mert Isten

mindig győz, hogyha győzni akar.

Biszmillah,

la illa il Allah!

Előre Allah nevében!

mit ér a jóság, mit ér a hűség,

amikor szólnak a fegyverek körben

és szívedig ér fel a keserűség?

Amikor pusztít, amikor gyilkol,

bárhova nézel, árad a gazság,

hiába szeretnél irgalmas lenni,

hallgat az Isten és meghalt az igazság.

A józan és azt mondja, ne induljak el,

mert háború van és összedőlhet minden,

de ha magamat féltem, mit ér a szerelem?

Ahol ő van, ott a helyem!

Hisz könnyű volt szeretni jobb időkben,

de sok erő van ám egy gyönge nőben!

A szív erős és tudja, mit tegyen,

ahol ő van, ott a helyem!

Hogyan segítsem, hogyan szeressem,

mit ér a jóság, mit ér a hűség,

amikor szólnak a fegyverek körben

és szívedig ér fel a keserűség?

Hisz könnyű volt szeretni jobb időkben,

de sok erő van ám a gyönge nőben!

A szív erős és tudja, mit tegyen,

ahol ő van, ott a helyem!

a telihold fényében nem nő virág.

Száradó szirmokon szerelmet álmodni:

elszakadt fonál, önpusztítás.

A fogyó Hold útja elátkozott ösvény,

sápadó korongja fakó halál.

A telihold rabját sötét éjszakába

taszítja a Holdfogyatkozás.

hinni a jóban,

hinni a szépben,

a nap melegében.

Hinni az élet

örök vizében,

bízni a reményben,

a tudás erejében!

lágy bölcsőben ringat, féltve óv, dédelget,

vizeiben fürdet, szép álommal altat,

messze űzi tőled bánatod, félelmed!

Ne csak akkor szeresd, mikor téged ünnepel,

bátorító szép mosolyát reád ragyogtatja,

bársony köpönyegét alád teríti,

bőségét, kincseit mind-mind eléd rakja.

Akkor is szeresd, ha sorsod rosszra fordul,

mikor befú hóval, mikor vesszővel vág,

mikor könnyebb volna idegenbe menni,

akkor kell szeretned legjobban a hazád!

Amikor a hűség legfájóbban fájhat,

amikor a szükség legjobban megaláz,

akkor legyél férfi, akkor mutass példát,

hogyan kell szeretni a szülőhazát!

Esküszöm, hogy a haza érdekében

minden erőmmel a várat megvédem,

élve el nem hagyom, pogánynak nem adom,

a magyarok Istene engem úgy segéljen!

Erő és fortély meg nem félemlít,

meg nem tántorít pénz, se ígéret,

és a vár feladására való minden hajlandóságot

sújtsa erős, jogos, halálos ítélet!

Veletek maradok minden rosszban,

nem kérek olyat, mit magam nem tennék.

Ha nem így cselekszem, vessen ki a föld,

és ne érdemeljem ki az Úr örök kegyelmét.

Esküszöm, hogy véremet és az életemet

a vár védelmében meg nem kímélem,

magamat élve én meg nem adom,

az örök Istenem úgy segéljen.

állj mellénk a harcban,

érted is küzdünk,

ha védjük a magyar hazát!

Bátor, büszke nemzet,

nagy tettekre termett,

becsül majd érte

minket a nagyvilág!

állj mellénk a harcban,

érted is küzdünk,

ha védjük a magyar hazát!

Bátor, büszke nemzet,

nagy tettekre termett,

becsül majd érte

minket a nagyvilág!

mit ér a jóság, mit ér a hűség,

amikor szólnak a fegyverek körben

és szívedig ér fel a keserűség.

Amikor pusztít, amikor gyilkol,

bárhova nézel, árad a gazság,

hiába szeretnél irgalmas lenni,

hallgat az Isten és meghalt az igazság.

A józanész azt mondja, ne induljak el,

mert háború van és összedőlhet minden.

De ha magamat féltem, mit ér a szerelem?

Ahol Ő van, ott a helyem!

Könnyű volt szeretni jobb időkben,

de sok erő van ám a gyönge nőben!

A szív erős és tudja, mit tegyen,

ahol ő van, ott a helyem.

békét kíván,

de már

túl sok a bánat,

hallgat az Isten és meghalt az igazság.

Rá itt csak könny és vér,

ami vár,

hát mit remél,

amikor háború van és

összetörhet minden.

És a múlt

csak emlék már,

nem segít a szerelem,

mért jött hát, itt csak

fájdalmat talál.

Meg ne tudja más,

ne lássák meg így!

És imádkozzon értünk,

mert győznünk kell.

fogy a kenyér,

fogy az erő,

fogy a vér.

Nincs jövő,

fogy a hitünk,

fogy a testünk,

fogy a remény.

Holnapra

ki lesz velünk,

ha a szemünk

felakad.

Holnapra

nem lesz nevünk,

mi marad majd,

ha ittveszünk,

mi marad.

senki nem nevezhet gyávának benneteket.

Engem Jumurdzsák, a félszemű dervis bég megkeresett,

harmincszoros túlerővel szemben,

harminc nap elmúltán nincs semmi esélyünk a túlélésre.

De aki most feladja, annak az életét

személyesen védi meg maga a szultán!

A török mit ígér

kincset, életet,

nyugalmat, békét,

szabad elvonulást.

Dobó mit ígér

véres könnyeinkért,

megtört csontjainkért,

semmit, csak a halált.

A török kincseket, életet,

és szabad elvonulást.

Dobó csak vért, Dobó csak könnyeket,

Dobó csak halált.

Fáklyafény lesz a jel ma éjjel,

gondoljátok meg.

húznak-vonnak-löknek-rúgnak,

mégis élek, megmaradtam

élek, élek, csakazértis!

Nekem nincsen más fegyverem,

éles eszem, fürge kezem,

étel, ital, ruha, fegyver

hozzám ragad szeretettel.

Handzsárt, findzsát, zablát, pajzsot,

üstöt, rostélyt, pisztolyt, kardot,

kerékvasat, lószerszámot,

kulcsot, zárat, ördögkarmot,

amit csak el lehet dugni,

amivel jól tudok futni,

minél magasabb az ára,

hadd nőjön a török kára!

A töröknek azzal ártok,

hogy tőle mindent elbugázok,

hadizsákmány, amit csenek,

hazafias cselekedet!

lesz még erő,

mert mindenképp

győzni kell.

áll most a harcba,

győznünk kell,

bármivel.

fortyogva forr,

és aki támad, meglakol,

mert a pokolba kergetem.

Szállj fekete fellegen

forró halál,

pokoli tűz várja már,

fusson innen véresen!

félre fakanál, főkötő,

kardot ragad a bátor egri nő.

Nem sírni, tenni kell,

bástyára, harcra fel,

öld a törököt, itt ma győzni kell!

fortély, ravaszság,

tűz és víz fegyvered.

ördög pogány, hogy

ostromra kelt ellened.

fortyogva forr,

és aki támad, meglakol,

mert a pokolba kergetem.

Szállj fekete fellegen

forró halál,

pokoli tűz várja már,

fusson innen véresen!

Nem gyönge asszony ő,

félre fakanál, főkötő,

kardot ragad a bátor egri nő.

Nem sírni, tenni kell,

bástyára, harcra fel,

öld a törököt, itt ma győzni kell!

tüzes virágszál,

csatában férfi, nem adja meg magát.

Az egri nő,

legyőzhetetlen,

szívében hűség él tovább.

Egész várnép: Nem gyönge asszony ő,

félre fakanál, főkötő,

kardot ragad a bátor egri nő.

Nem sírni, tenni kell,

bástyára, harcra fel,

öld a törököt,

öld a törököt,

öld a törököt,

itt ma győzni kell!

és a harcot a harcmezőn tanultam.

Rettegték a kardom, küzdöttem vitézül,

gyávább, gyöngébb senkinél nem voltam.

Magam nem féltettem, soha ki nem tértem,

kegyelmet az ellenségtől én egyszer sem kértem.

De hogy ezt a poklot hozta ránk az ördög,

Isten miért tűri, nem tudom, nem értem!

Kötelet rá! Kötelet rá!

Kötelet rá! Kötelet rá!

mégis mások mind elém kerültek,

hízelgő, talpnyaló siserehad ellen

bátorsággal, karddal hogyan küzdjek?

S egyre csak gyűlt a keserűség bennem

széthúzó kis nemzet egy nagyhatalommal szemben.

Másképp kell túlélnünk! S tudtam, jól döntök,

Isten látja lelkem, miért kellett megtennem!

Nézz az emberekre, nézd sebeinket,

ez koldus, ez többé már nem fog kaszát,

ez lábát vesztette és nincs ki etesse,

ez nem látja többé Isten szép világát!

A többi meg később, a csata után

pusztul majd bele a fekélybe, sebekbe

és nem lesz támasza, nincs, aki vezesse!

Nincs már, aki megmosdasson,

egy falat kenyeret adjon,

senki nincs, ki meggyógyítson,

nem lesz már, ki elkaparjon!

Nézzetek a halottaink megtört szemébe!

Puszta kézzel marjuk már itt egymást, mint az állatok,

nem lesz itt már túlélő, hogy hírünk megmaradjon!

Hogyha ez árulás, hát áruló vagyok!

Bocsánatot nem kérek tőletek,

azok vagytok, ami én is: ember!

Jogotokat én el nem ismerem,

nem ítélkezhet rajtam, csak az Istenem!

szenvedők, harcolók, hős katonák!

Mióta ezek a kapuk ránkcsukódtak,

egy törvény van, egy hit, egy szó.

Ti mondjátok hát ki:

mi jár az árulónak!

halál

halál az árulóra!

ennek a korcs világnak kell a pusztulás!

Tűzzel teremtünk újra rendet, nagy megtisztulást!

A forgószélben az üszkös törmelék,

szikrát hányva röppen szerteszét,

így hozza el a szebb jövő ígéretét.

Holnap,

holnap talán a végső véres küzdelem

dönt majd, s az igaz hit zászlaját a várra tűzhetem.

A győztes lesz, ki új életre kel,

a győzelemmel élni tudni kell,

és ki vesztett, pusztuljon el!

A győzelem, a győzelem,

a győzelem az életem!

A győzelem, a győzelem,

a győzelem az életem!

Győzni,

hinni a dicső holnapban csak így lehet,

Isten szavára mindent elsöpör e nagy sereg!

Döntsenek a büszke fegyverek

és tűnjenek a gyönge nemzetek,

az éljen tovább,

ki őrködik az új világ felett!

A győzelem, a győzelem,

a győzelem az életem!

A győzelem, a győzelem,

a győzelem az életem!

hinni a jóban,

hinni a szépben,

a nap melegében.

Hinni az élet

örök vizében,

bízni a reményben,

a tudás erejében!

Nézz ránk, Európa,

állj mellénk a harcban,

érted is küzdünk,

ha védjük a magyar hazát!

Bátor, büszke nemzet,

nagy tettekre termett,

Eger nevét zengi